Szervezetek
InDaHouse Hungary Egyesület
Adószám: 19102382-1-05
Az InDaHouse Hungary Egyesület önkéntesei borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Célunk, hogy a hozzánk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlünk kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe.
ÉrdekelKórházSuli Alapítvány a Beteg Gyerekek Tanulásának Támogatásáért
Adószám: 18874015-1-13
Hónapokat, néha éveket töltenek otthon, kiszakadva az iskolából, magányosan, távol a barátaiktól. Kezelésekre járnak, küzdenek, próbálják követni az iskolai tananyagot. Jelenüket és jövőjüket örökre megváltoztatta a betegség....
ÉrdekelVilágszép Alapítvány
Adószám: 18146145-2-19
A Világszép Alapítvány 2010 óta áll olyan sokszorosan traumatizált fiatalok mellett, akiket kiemeltek családjukból, ezért gyermekotthonokban vagy nevelőszülőknél élnek. Mi értük vagyunk. Célunk, hogy nálunk mindenki megtapasztalhassa az egyéni figyelmet, az elfogadó szeretetet és azt, hogy a világ számára is szép és lehetőségekkel teli.
ÉrdekelHangya Közösség
Adószám: 18732993-1-42
2010 óta elsősorban a kevésbé támogatott vidéki menhelyek segítésére alakultunk. Közel 220 állatvédő szervezettel tartjuk a kapcsolatot. Ott segítünk, ahol a legnagyobb szükség van ránk: tárgyi adományokkal, szakmai és jogi segítséggel. A gazdátlan kutyák sorsa elfelejtett ügy, pedig kb. 20.000 kutya él állatvédők gondozásában, illetve kb. 300.000 kóborol az utcákon. Senki felelőssége, senki se tudja megoldani.
ÉrdekelAlternatíva Alapítvány _ Altalap
Adószám: 18190742-1-42
Nem célunk megváltani a világot. De hiszünk az emberben, az emberi szabadságban és abban, hogy minden embernek egyenlő joga és méltósága van. Hiszünk az emberi jogok egyetemességében. ...
ÉrdekelMagyar Élelmiszerbank Egyesület
Adószám: 18120141-2-42
Magyarországon évente 1,8 millió tonnányi élelmiszer-hulladékot termelünk, miközben százezreknek nincs pénze a hónap végén ennivalóra. Az Élelmiszerbank azon dolgozik, hogy megmentse a kidobásra ítélt élelmiszer-feleslegeket és eljuttassa azokat az arra rászorulóknak.
ÉrdekelBaráthegyi Vakvezető Kutya Iskola
Adószám: 18449149-1-05
Látássérült emberek életminőségének javítása vakvezető kutyák kiképzésével és átadásával. Társadalmi szemléletformálás, ismeretátadás a vakvezető kutyákról és a látássérült emberek mindennapjairól (pl. önálló közlekedés fehér bottal vagy vakvezető kutyával, számítógép használat)
ÉrdekelBátor Tábor Alapítvány
Adószám: 18107913-1-41
A Bátor Tábor Alapítvány célja élményterápiás programok szervezése daganatos és krónikus beteg gyerekeknek, amelyeknek köszönhetően nő a gyermekek önbizalma, megerősödik önmagukba és egymásba vetett hitük, ezzel támogatva gyógyulásukat.
ÉrdekelJézus Társasága Alapítvány
Adószám: 18064333-2-42
- támogatni a közéleti nevelést, felelős értelmiség szakkollégiumi rendszerben biztosítható képzését, - problémákkal küzdő fiatalok számára mentálhigiénés programokat finanszírozni, - ösztöndíj programmal támogatni közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő fiatalokat, - közösségépítés
ÉrdekelMagyar Természetvédők Szövetsége
Adószám: 19014654-1-43
A Magyar Természetvédők Szövetsége fő célja a természet egészének a védelme és a fenntartható fejlődés elősegítése.
ÉrdekelCsodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány
Adószám: 18248670-1-43
A Csodalámpa Alapítvány 3-18 év közötti életveszélyesen beteg gyermekeknek teljesíti egy kívánságát. Ezzel segítve át őket a hosszan tartó betegségeken, hogy elfeledkezhessenek a kórházról, a kezelésekről. A teljesült kívánságok csodás élménye a gyermek életét örömtelibbé, s legalább átmenetileg gondtalanabbá tegye. Ezáltal pedig erősítse a gyermek és családja gyógyulásba vetett hitét, valamint reményét.
ÉrdekelÖnkéntes Központ Alapítvány
Adószám: 18108251-1-41
Alapítványunk célja, hogy az önkénteségen keresztül segítsünk a szenior és idősebb korosztály jól létének fenntartásában, megteremtésében. Ennek érdekében motiváljuk az idősebbeket, hogy nyugdíjba vonulásuk után az évtizedek során felhalmozott tapasztalataikat önkéntes segítőként hasznosítsák. Az egyedül, elszigelten élő idősek magányát pedig önkéntes barátok látogatásával, számukra programok szervezésével próbáljuk enyhíteni és a nyugdíjas éveiket szebbé tenni, mentális egészségüket...
ÉrdekelSOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
Adószám: 18258772-2-43
Minden gyermeknek joga van gondoskodó családban és biztonságos otthonban felnőni. Hivatásunk, hogy családot és új esélyt adjunk a kiszolgáltatott gyerekeknek. Tegyünk értük együtt!
ÉrdekelNonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány
Adószám: 18063710-2-43
Célunk, hogy a civil társadalom Magyarországon a civilszervezetek munkája által is erősebbé és fontosabbá váljon. Ezért dolgozunk és fejlesztjük programjainkat, melyek javítják a szervezetek szakszerűségét, eredményességét, és erősítik a civil szektor közigazgatási, üzleti, társadalmi kapcsolatait.
ÉrdekelMagyar Hospice Alapítvány
Adószám: 19663258-1-41
A Magyar Hospice Alapítvány 1991 óta végzi a már nem gyógyítható daganatos betegek szakszerű és szeretetteljes, egyénre szabott ápolását. Komplex, térítésmentes ellátásunk célja, hogy a súlyos betegséggel töltött utolsó hónapok során az emberek továbbra is önazonosságuk tudatában, fájdalommentes, kiegyensúlyozott életet élhessenek szeretteik körében, lehetőleg saját otthonuk biztonságában.
ÉrdekelLeukémiás Gyermekekért Alapítvány
Adószám: 19123958-1-09
A daganatos és egyéb vérképzőszervi betegségben szenvedő gyermekek korszerû ellátása, életminõségük javítása, és társadalmi visszailleszkedésük elősegítése. Alapítványunk a régió alapítványa: Szabolcs-Hajdú- és Szolnok Megye kis betegeit látjuk el.
ÉrdekelEgyesület az Inklúzióért
Adószám: 18904693-1-41
Azon dolgozunk, hogy a világ elfogadóbb és nyitottabb legyen, ha fogyatékos gyerekekről, emberekről van szó. Közösséget építünk, oktatunk, játszunk, beszélgetünk. Ezt mind annak érdekében tesszük, hogy a sok átadott és megtapasztalt információ és élmény segítségével megmutassuk, hogy mindenkivel lehet kapcsolódni, kommunikálni és akár játszani, dolgozni vagy barátkozni is.
ÉrdekelHintalovon Gyermekjogi Alapítvány
Adószám: 18752836-2-41
A gyerek nem a jövő. Ők a jelen. Mi értük dolgozunk. A munkánk célja, jobb legyen gyereknek lenni Magyarországon. Az összes programunkban a gyerekek érdekét tartjuk szem előtt. Őket képviseljük a családokon belül, az iskolában, a gyerekvédelemben. Azt szeretnénk elérni, hogy a felnőtt-társadalom az élet minden területén vegye figyelembe a gyerekek jogait, érdekeit, szempontjait. Az a célunk, hogy Magyarország jobb hely legyen a gyerekek számára, és hogy jó legyen itt gyereknek lenni. Szeretnénk, ha a...
ÉrdekelElső Nyúlmentő Alapítvány
Adószám: 18727944-1-42
Alapítványunk célja a nyulak kulturált tartásának népszerűsítése, nyulakkal kapcsolatos ismeretek terjesztése, összefogás a a szaporítók ellen, bajbajutott nyulak mentése, rehabilitálása és örökbe adása, ezen kívül segíteni kívánjunk az állatmentésre és állatvédelemre vonatkozó jogi szabályozás gyakorlatban történő érvényesülését is.
ÉrdekelBridge Budapest Egyesület
Adószám: 18407969-1-41
Magyarországon több mint 1 700 000 vállalkozás van regisztrált adatok szerint. Az emberek döntő többsége ezekben a vállalkozásokban és cégekben dolgozik, ahol napjának és idejének nagy részét tölti el. Minden vállalkozó akkor tesz a legtöbbet ezért az országért és a saját környezetéért is, ha élhető, szerethető, értelmes munkahelyeket hoz létre. És már az is elég, ha csak törekszik rá. Értelmesebb munkahelyi közegekért dolgozunk, mert úgy gondoljuk, ezek olyan alapegységei a változásnak, ami...
ÉrdekelA Matematika Összeköt Egyesület szabadtéri matematikaversenyeket és táborokat szervez a 10-18 éves korosztálynak és érdeklődő felnőtteknek. Egyesületünk céljai közt szerepel a matematika megszerettetése, hiszünk abban, hogy izgalmas és élvezettel teli szellemi kihívásokon keresztül bárki közelebb kerülhet a matematika világához – korra való tekintet nélkül! Másik fő célunk az egészséges életmód népszerűsítése, rendezvényeinken nagy hangsúlyt kap a mozgásban gazdag életmód népszerűsítése...
ÉrdekelCivil Iránytű Alapítvány
Adószám: 18726761-1-13
A civil szektor, az egyes civil szervezetek átláthatóságának, ismertségének növelése, külső és belső kapcsolatainak, partnerségeinek fejlesztése, támogatása, hálózati együttműködéseinek, forrásszervezésésének támogatása, a társadalmi részvétel, az önkéntesség, az adományozás fejlesztése, elősegítése
ÉrdekelAutistic Art Közhasznú Alapítvány az Autista Lakóotthonokért
Adószám: 18260371-1-43
Missziónk: Az autista emberek társadalmi elfogadtatása, művészetük, egyediségük és különleges értékeik közvetítése a nem autista világ számára. E két világ összekapcsolására a híd az Autistic Art márka. A márka segítségével fejlesztünk, érzékenyítünk, értéket és forrást teremtünk.
ÉrdekelGyökerek és Szárnyak Alapítvány
Adószám: 18626166-1-43
Munkánk célja, hogy mély társadalmi változást indítsunk el Magyarországon olyan alulról jövő kezdeményezések támogatásával, amelyek növelik az egyéni kezdeményező kedvet és felelősségvállalást, erősítik a társadalomban a bizalmat és a szolidaritást. Hiszünk abban, hogy a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány programjai első lépésben lokálisan, majd országosan is igazolják: a kezdeményező kedv, az egyéni felelősségvállalás, a szolidaritás teremtő erő egy közösség hosszú távú fejlődéséhez.
Érdekel"ÚJ VILÁG" Alapítvány
Adószám: 18215807-1-06
Az "ÚJ VILÁG" Alapítvány 2011 óta elhivatottan dolgozik a valamilyen szempontból hátrányos helyzetű csoportok társadalomba való bevonásán, valamint közreműködik szociális tevékenységekben és egészségügyi rehabilitációban.
ÉrdekelAlapítványunk kiemelt feladata az árva és sérült kutyák gyógyíttatása és örökbeadási esélyeinek növelése. Fontosnak tartjuk, hogy kreatív megoldásainkkal folyamatosan csökkentsük a gyepmesteri telepekre kerülő kutyák számát, támogassuk az ivartalanítást a túlszaporodás elkerülése érdekében, és továbbra is népszerűsítsük a felelős állattartás szükségességét.
ÉrdekelUNICEF Magyar Bizottság Alapítvány
Adószám: 18212718-2-42
Az UNICEF mintegy 190 országban és speciális jogállású területeken küzd a gyermekek jogaiért és jóllétéért, különös figyelmet fordítva azokra a leghátrányosabb sorsú gyermekekre, akiknek mindenki másnál nagyobb szükségük van a segítségre.
ÉrdekelMagyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület
Adószám: 18299755-1-42
A kisállatok, ezen belül a tengerimalacok mentése sajnos országos probléma, Magyarország különböző pontjairól kell a kisállatokat mentenünk, rehabilitálnunk, szocializálnunk és örökbefogadó gazdikhoz juttatnunk. Szervezetünk lassan 11 éve működő országos hatókörű közhasznú civil szervezet, amely évről évre nagyobb támogatottsággal bír és hiánypótló az állatvédelem területén, hiszen tengerimalacok mentésével, rehabilitálásával és örökbeadásával kizárólag mi foglalkozunk.
ÉrdekelBAGázs Közhasznú Egyesület
Adószám: 18206634-1-41
A Bagázs 2011 óta azon dolgozik, hogy olyan társadalomban éljünk, ahol a romák is elérhetik céljaikat. Ennek eléréséhez érzékenyítjük a többségi társadalmat, hogy csökkenjenek meglévő előítéleteik és fejlesztjük a kisebbséghez tartozókat, hogy képesek legyenek tenni céljaik megvalósításáért.
ÉrdekelIgazgyöngy Alapítvány
Adószám: 18557882-1-09
Alapítványunk a keleti határszélen, Magyarország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségének egyikében, a berettyóújfalui kistérségben működik 1999 óta. Fő tevékenységünk a tehetséggondozás, személyiségfejlesztés, különös tekintettel a hátrányos helyzetű gyerekekre.
Érdekel