Szervezetek
Zoom-Barátok Egyesület
Adószám: 18645149-1-18
Otthon teremtése a szorosabb kapcsolatok, barátságok kialakításának helyszínéül. Területi, országos és nemzetközi megmozgató programok, kulturális, családi programok, önálló programok szervezése, rendezése, lebonyolítása
ÉrdekelAlex Állatvédő Egyesület
Adószám: 18288401-1-19
Állatvédelem, ivartalanítási akciók szervezése, menhely fenntartása, felelős állat tartási kultúra kialakítása felvilágosító előadások szervezésével, szemléletformálás,
ÉrdekelLélekgyógyító Alapítvány
Adószám: 18728550-1-42
A Lélekgyógyító Alapítvány az emberek egészségi állapotának javítását, testi, lelki, szellemi fejlődésük elősegítését, ismereti és önismereti tudásuk növelését, valamint a tudatos életvezetés megismertetését tűzte ki alapvető célul. Mivel a gyerekek és a fiatalok vannak a legkiszolgáltatottabb helyzetben, ezért kiemelkedően fontos feladatunk fellépni az érdekükben, fejlődésüket minden lehetséges módon elősegíteni.
ÉrdekelMartin György Kulturális Egyesület
Adószám: 18628955-1-42
Az Egyesület alapvetően kulturális, közösségformáló céllal alakul meg. Az egyesület tevékenyen részt vesz a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium (1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21. OM 035261) kulturális és sport életének fellendítésében, működtetésében.
ÉrdekelBácsalmási Mentő Alapítvány
Adószám: 18650789-1-03
Bácsalmás térségének sürgősségi ellátásának fejlesztése a XXI. század technológiáival. Baleset megelőzési, mentéstechnikai bemutatók szervezése. Elsősegély oktatások újraélesztési tanfolyamok szervezése. Egészségügyi prevenció és kultúra kialakítása a térségben. Mentőállomás fejlesztése.
ÉrdekelZseton Állatvédő Egyesület
Adószám: 18653342-1-13
- Állatvédelem háttértámogatása; - állatvédelmi oktatások szervezése; - kulturált állattartás feltételeinek megteremtése; - állatok, különösen kutyák szocializációja, rehabilitációja; - állatkínzások kivizsgálása, dokumentálása, hatósági szervek segítése; - tarthatatlan állapotok felszámolása
ÉrdekelMopszokért Alapítvány
Adószám: 18651137-1-43
Az Alapítvány célja a Mopsz fajtájú kutyák mentése, orvosi ellátást igénylő mopszok segítése. Később egy rehabilitációs központ kialakítása, első lépésként egy saját mopsz-ház, ahol a rosszabb állapotúak rehabilitálódhatnának ideiglenes elhelyezésük előtt. Távlati cél kutyaterápia idősek számára.
ÉrdekelMosolykommandó Közhasznú Alapítvány
Adószám: 18657573-1-06
A Mosolykommandó Alapítványt 2015-ben szegedi fiatalok alapították, abból a célból, hogy társadalmi felelősségvállalással, betegek és rászorulók élethelyzetének a javítása céljából önkéntes munkát végezzenek. (alapításkori nevünk: Gyógyító Bohócdoktorok Alapítvány volt)
ÉrdekelKapCsoda Alapítvány
Adószám: 18597345-1-42
Az autisztikus spektrum kihívásaival szembenéző családoknak segítünk elsajátítani egy olyan elfogadó és pozitív hozzáállást és játékterápiát, amelynek segítségével gyermekük megnyílik, fejlődik, kommunikál, játszik és az egész család egyre kiegyensúlyozottabb, boldogabb lesz és összhangba kerül.
ÉrdekelEgri Nyitott Kapu Alapítvány
Adószám: 18590867-1-10
- A széles értelemben vett kultúrához való hozzáférés javítása. - A hétköznapok kulturáltságának erősítése, a viselkedés-, a nyelvi-, az üzleti- és a kommunikációs kultúra színvonalának emelése. - A 60-70-es évek popzenei kultúrájának, slágereinek terjesztése, megőrzése a Rádió Gold segítségével.
ÉrdekelEurópai Realitas Közhasznú Egyesület
Adószám: 18786837-1-14
Az egyesület jelen alapszabályban foglalt célkitűzések szerint megoldásokat keres a Somogy megyében élő hátrányos helyzetű emberek problémáira, ennek érdekében a hasonló célú kezdeményezéseket összefogja,az erőforrásokat mozgósítja. A megyében élő családok szociális körülményeinek javítása.
ÉrdekelGyermekremény Alapítvány
Adószám: 18624267-1-09
Tartósan beteg és/vagy fogyatékkal élő gyermekek és fiatalokat nevelő családok támogatása és speciális intézmények karitatív segítése.
ÉrdekelReumabetegek a Célzott Terápiáért Egyesület
Adószám: 18621941-1-41
Saját meggyőződésünk és küldetésünk, hogy egy bizonyos szinten a betegek kezébe kell adni érdekképviseletüket, mivel a vezetőség tagjai is személyesen érintettek valamilyen betegségben és hiszünk abban, hogy a betegek ne csak a passzív elviselői, hanem bizonyos mértékig aktív résztvevői lehessenek gyógykezelésüknek s ezáltal önmagukat és társaikat is tudják segíteni.
ÉrdekelEgy esély civil szervezet
Adószám: 18649507-1-05
Krízishelyzetbe került családok megsegítése,gyógyszertámogatás,mély szegénységben élők segítése,jogi segítségnyújtás.
ÉrdekelPro-Spiritusz Alapítvány
Adószám: 18117194-1-41
A cserkészet célja, hogy a társadalmat olyan életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges polgárok alkossák, akiknek fontos, hogy önmaguk folyamatos nevelése által az Isten felé növekedjenek. Ennek eléréséért ifjúságnevelést végez önkéntesei által, illetve életmodellt nyújt
ÉrdekelTENKESALJA Állatvédő Egyesület
Adószám: 18646748-1-02
A bajba kerűlt állatok megmentése illetve új gazdához való juttatása. Egyesületünk fő célja és EU szabványnak megfelelő állatotthon létesítése.
ÉrdekelSzabó Béla Alapítvány a határon túli Kárpát-medencei és magyarországi árva és nehézsor�...
Adószám: 18214909-1-13
A Kárpát-medencei,magyarországi árva és szegény gyermekek oktatásának, taníttatásának és nyaraltatásának elősegítése magyarországi és külföldi helyszíneken. További cél a nyelvoktatás, informatikai és képzőművészeti-zenei képzés megszervezése az alapítvány által Magyarországon és az Eu területén.
ÉrdekelGiligán Természetvédelmi és Hagyományőrző Egyesület
Adószám: 18524882-1-16
A természet-, a környezetvédelem és a mezőgazdaság együttműködésének biztosítása úgy, hogy a mezőgazdaság képes legyen biztosítani a most élő emberek élő szükségleteit amellett, hogy jövő generációk tapasztalhassák a biodeverzitás varázsát, valamint biztosítva legyenek az ő saját szükségletei is
ÉrdekelLiopold Macskaélet Állatvédő Alapítvány
Adószám: 18625251-1-05
Alapítványunk célja a Miskolcon és környékén elhagyott, gazdátlanul kóborló, gyepmesteri telepekről kimentett vagy sérült, illetve egyéb módon rászoruló cicák védelmezése, befogadása. ...
ÉrdekelTÉGY! - Természetes Élet és Gyermeknevelés Alapítvány
Adószám: 18522392-1-19
Elsődleges célunk egyfajta - számunkra megélhető - természetes életmód és természetes gyermeknevelés megvalósítása és bemutatása, ismeretterjesztés és az egyéni döntésen alapuló társadalmi szemléletformálás támogatása, gyakorlati és elméleti módon....
ÉrdekelGyöngyös - Pinka- Répce Menti Polgári Egylet
Adószám: 18621893-1-18
Az Egyesület a közművelődési közfeladat ellátásában a következő módon vállal szerepet: - Kulturális hagyományok és értékek ápolása - Polgári kultúrált életforma ismertetése
ÉrdekelBJO Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.
Adószám: 12888216-2-43
A Budapest Jazz Orchestra küldetése a kortárs jazz, big band zene művelése mellett kapcsolatot ápolni a műfaj gyökereivel. Célunk az improvizatív és kortárs műfajok, a magyar zenekultúra honi és nemzetközi interpretálása, a magyar művészeti értékek magas szinten történő képviselete.
ÉrdekelFogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány
Adószám: 18397482-2-42
Célunk munkahelyteremtéssel, figyelemfelhívó akciókkal támogatni a fogyatékossággal élő emberek társadalmi beilleszkedését, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának bővítését, és akadálymentes programokkal biztosítani mindenki számára a feltételeket a kikapcsolódásra, kultúrafogyasztásra.
ÉrdekelLovászi Olajbányász Kulturális Egyesület
Adószám: 18033270-1-20
-intézményfenntartás - közösségépítés -rendezvényszervezés Művelődési házunk kiemelkedő közösségfenntartó és népesség megtartó erővel bír. Célunk, hogy a településen újra fellendítsük a közösség formáló és megtartó rendezvényeket.
ÉrdekelRozsdamarók Veteránjármű Egyesülete
Adószám: 19384249-1-19
Elősegítse és támogassa a veteránjárművek, más technikatörténeti értékek üzemképes, bemutatható állapotban tartását, szakmai és baráti fórumot teremtsen a veteránjárművek megismerésének. Szabadidős és hobbitevékenység, kulturális tevékenység.
ÉrdekelÁrva Csivavák Egyesülete
Adószám: 18620445-1-42
Csivava fajtájú kutyák mentése, rehabilitációja, gyógyítása,szocializálása.. Célunk a bajba jutott csivavákon segíteni. Mi nem menhely vagyunk, saját otthonunkba engedjük be a csivavákat neveljük őket addig amíg gazdis nem lesz. Több gazdijelölt közül választjuk ki számukra a tökéletes gazdit.
ÉrdekelCukorbetegek Sarkadi Egyesülete
Adószám: 18381463-1-04
Elősegíti a betegek képzését, nevelését, támogatja a cukorbetegek ügyét szolgáló komplex társadalmi, egészségügyi tevékenységeket.Érdekképviseletet biztosít az e betegségben megbetegedetteknek, szoros együttműködésben minden olyan szervezettel, amely e betegek érdekében tevékenykedik.
ÉrdekelZöldövezet Társulás Környezetvédelmi Egyesület
Adószám: 18250767-2-07
Mi vagyunk a Zöldövezet Társulás. Társatok a zöldülésben. Nálunk minden út egy hulladékmentes világba vezet! Rendezvényt zöldítünk, zöld céges programokat szervezünk, szemléletformáló standot üzemeltetünk, fenntartható menstruációért kampányolunk és a hulladékmentes babaápolást népszerűsítjük.
ÉrdekelVakok és Gyengénlátók Somogy Megyei Egyesülete
Adószám: 18779659-1-14
Az Egyesület célja, hogy ellássa tagjai egyéni és kollektív érdekvédelmét, ezen belül módot nyújtson tagjainak érdekeik kifejezésére, lehetőséget teremtsen azok érvényesítésére és ellássa érdekképviseletüket.
ÉrdekelTISZAFÖLDVÁR FÉRFIKÓRUS EGYESÜLET
Adószám: 18840272-1-16
A szervezet adatai a NAV adatbázisából származnak, az átvétel időpontja: 2015. április 2.
Érdekel