Tartsuk fenn közösen a Jézus Szíve Jezsuita Templomot!

Arra kérjük barátainkat, hogy támogassák templomunk fenntartását hétről hétre, hónapról hónapra, lehetőségeikhez mérten egy finom kávé vagy egy kiadós ebéd árának megfelelő összeggel.

Egyéb
Bankkártyás kampány

Jézus Társasága Alapítvány

Bővebben

Összeg:
49.500 Ft 13 támogató közreműködésével
Számláló indult: 2019.09.26.

Támogatom

Tartsuk fenn közösen a Jézus Szíve Jezsuita Templomot!

Összeg:
49.500 Ft 13 támogató közreműködésével

  • Kampány
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Futó kampányok
  • Korábbi kampányok
  • Kampány
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Futó kampányok
  • Korábbi kampányok

Gyűjtés célja

A jezsuitáknál a szentmise közbeni perselyezés tabu, ugyanis Szent Ignác még a XVI. században megtiltotta, hogy a Jézus Társasága szentmiséin az imádság és a pénzcsörgés összemosódjon. S mivel a Mária utcai templom nem plébánia, „egyházi adót” sem szed, így az épület, illetve a közösségi és kulturális élet színvonalas fenntartása döntően a templom támogatóinak nagylelkűségén múlik. A jelentős mértékben fiatal felnőttekből álló közösség visszajelzéseiből azonban kiderült, hogy az Y és Z generációt hagyományos eszközökkel nemigen lehet bevonni a templom támogatói körébe, részben azért, mert készpénzt legtöbbjük már nem is hord magával. Ha csak ezen múlik, teremtsük meg a lehetőségét a bankkártyás adakozásnak – döntött a templom vezetése. A hagyományos pénzcsörgetős adakozás alternatívájaként hazánkban elsőként a jezsuiták pesti Jézus Szíve-templomában állítottak üzembe 2019 nyarán érintős bankkártyával használható adományterminált. A templomtérben elhelyezett adományterminál után logikusan a virtuális persely a következő lépés: az online térben, bankkártyával, tetszőleges időpontban és összeggel tudjuk a támogatásokat fogadni. Isten fizesse meg!

Szervezet hivatalos neve:
Jézus Társasága Alapítvány

Szervezet rövid neve:
JTA

Honlap:
http://www.jta.jezsuita.hu

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/jezsuitak

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/channel/UC1QvQkLp0-mIJPIlsZKqMyg

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

A szervezet telefonszáma:
+361 327-4050

A szervezet címe:
1085 Budapest, Mária utca 25.

Tovább az adatlapra
2019-11-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-11-02
 

Varga Viktor
1 000 Ft
2019-10-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2019-10-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2019-10-21
 

Kakuk Tamás
5 000 Ft
2019-10-19
 

Komaromy Balazs
1 000 Ft
2019-10-18
 

Anonymus
10 000 Ft
Nagyon szeretünk mindannyiótokat, folytassátok a küldetéseteket egységben, erőben és egészségben! Köszönjük a munkátokat és köszönet Istennek az életetekért!
2019-10-14
 

Anonymus
2 000 Ft
2019-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2019-10-07
 

Anonymus
500 Ft
2019-10-05
 

Mustos Krisztina
3 000 Ft
2019-10-04
 

Anonymus
5 000 Ft
2019-09-26
 

Anonymus
1 000 Ft
Egyéb
Közösségi
kampány

Vizualitáson keresztül a fiatal felnőttek lelki egészségéért

JTA

Támogatásoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy modern képi nyelven meg tudjuk szólítani azokat a fiatalokat, akiknek lelkigondozói, mentálhigiénés beszélgetésre van szüksége. Légy részese Te is missziónknak!

46% 183.500 Ft összegyűlt
395.000 Ft-ból
még 71 nap
Érdekel Támogatom
Szociális
Telefonos
kampány

Iskolába gondok nélkül

JTA

Szeretnénk, ha a tanévkezdés öröme a menekült gyermekek számára is megadathatna, és szeptemberben már teli iskolatáskával, tornafelszereléssel, tisztaságcsomaggal, füzetekkel indulhatnának el az iskolába!


Telefonszám: 13600/07
613 hívás, 745 sms
Érdekel
Szociális
Közösségi
kampány

Tegyetek jót, mert tudtok!

Jézus Társasága Alapítvány

100% 666.000 Ft összegyűlt
664.000 Ft-ból
Érdekel
Oktatás
Közösségi
kampány

Támogassuk sikeres vizsgájukat!

Jézus Társasága Alapítvány

100% 201.000 Ft összegyűlt
200.000 Ft-ból
Érdekel
Oktatás
Közösségi
kampány

Hűsítő árnyékot a gyerekeknek!

Jézus Társasága Alapítvány

100% 300.000 Ft összegyűlt
300.000 Ft-ból
Érdekel
Kultúra
Közösségi
kampány

Mentsük meg együtt a jezsuiták orgonáját!

Jézus Társasága Alapítvány

Fogadjon örökbe egy sípot, és legyen Ön is a Jézus Szíve Jezsuita Templom orgona felújítási projektjének a támogatója!

305% 1.529.269 Ft összegyűlt
500.000 Ft-ból
Érdekel
Egyéb
Egyszázalékos
kampány

1% – Tudatos rendelkezés

Jézus Társasága Alapítvány

Köszönjük, hogy tudatos rendelkezésével is hozzájárul a jezsuita kezdeményezések megvalósításához.


Határidő:
2019-05-20
Adószám:
Érdekel
Oktatás
Közösségi
kampány

Támogasson egy szakkollégistát!

Jézus Társasága Alapítvány

Adományából ösztöndíjalapunkon keresztül kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatóinkat díjazzuk, a nehéz szociális helyzetben lévőket pedig segítjük! Támogasson egy fiatal tehetséget Ön is!

90% 270.019 Ft összegyűlt
300.000 Ft-ból
Érdekel
Oktatás
Közösségi
kampány

Segítsen, hogy támogathassuk szakkollégistáinkat!

Jézus Társasága Alapítvány

Támogassa a szakkollégiumainkban végzett tehetséggondozó tevékenységünket! Adományát a nehéz anyagi helyzetben lévő, illetve a kiemelkedő szakmai és tudományos munkát végző hallgatók ösztöndíjára fordítjuk!

109% 526.000 Ft összegyűlt
481.500 Ft-ból
Érdekel
Oktatás
Közösségi
kampány

A SZIK jótékonysági estje, Charlie fellépésével

Jézus Társasága Alapítvány

Ön is lelkes Charlie rajongó? Ha szeretne ön is kísérőjével részt venni ezen a zártkörű eseményen, nincs más teendője, mint legalább 3000 Ft összegben támogatni kollégistáinkat.

15% 112.000 Ft összegyűlt
745.000 Ft-ból
Érdekel
Egyéb
Egyszázalékos
kampány

Tudatos rendelkezés - gondoljon a jezsuitákra!

Jézus Társasága Alapítvány

Rendelkezésével Ön is részese lehet a sokrétű jezsuita kezdeményezések támogatásának! A Jézus Társasága Alapítvány adószáma: 18064333-2-42


Határidő:
2019-05-20
Adószám:
Érdekel