Ezért dolgozunk

Szabadulnunk kell attól a gyűlölködéstől, ami a történelmi traumáinkról szóló közbeszédet uralja, legyen szó Trianonról, a holokausztról, a világháborúkról, a diktatúrákról, 1956-ról vagy a rendszerváltásról.

Mindannyiunk családjának életén végigsöpört a huszadik század. Mindenkién másképp. Kinek az egyik történelmi trauma sújtotta a családját, kinek a másik. Vagy akár több is, gyors egymásutánban. De attól, hogy egyikünk felmenőjének a második világháború, a másikunkénak a kommunista diktatúra borzalmaitól kellett szenvednie, mi ma nem lehetünk egymás ellenségei. Nem kell meggyőzni egymást. Megérteni igen.

Az emlékeink mások, az emlékezés közös. Az a cél, hogy megértsük a másik fájdalmát is, ne csak a sajátunkat. Ahelyett, ami elválaszt, azt keressük, ami összeköt: a közös halmazt.

Ajtóba öntjük a támogatást

Ha még nem hallottál az ajtóinkról, katt ide!

Ha már találkoztál az ajtóinkkal valamelyik budapesti köztéren, nyári fesztiválon vagy legutóbb az ARC-kiállításon, láthattad, hogy kissé elfáradtak. Másfél éve szívvel-lélekkel eszkábáltuk össze őket, egész jól bírták a strapát, de jóval komolyabb ajtógarnitúrára van szükségünk ahhoz, hogy egyszerre megállják a helyüket kiállítási tárgyként a szabadban, illetve oktatási segédeszközként az iskolákban. 

A múltfeldolgozást, az egymás megértését célzó munkánk védjegye: az ajtó-motívum. Ajtók nélkül a Közös Halmaz értelmezhetetlen.

A jó hír az, hogy az új garnitúra előállításához szükséges mintegy 3,5 millió forintból 2 millió a rendelkezésünkre áll. A hiányzó összeg nagyobb felét ezen a felületen szeretnénk előteremteni.

Naivitás? Aligha

A mai hiszterizált Magyarországon a legtöbben inkább csendben maradnak, ha érzéseik, értékeik nem illeszkednek egyik szekértáboréhoz sem. Rengeteg ilyen ember van, csak a hatalmas zajban nem vesszük észre őket. Pedig kis erőfeszítéssel oda lehet figyelni rájuk, meg lehet szólaltatni őket. Ha szót adunk a józan többségnek, máris jobb hely lesz Magyarország. Ezen dolgozunk: a kiállításaink során az ajtók mellett, vagy az iskolai foglalkozásainkon az osztálytermekben beszélgetve egyformán azt tapasztaljuk, hogy ordító igény van a higgadt hangvételre.

A foglalkozásaink lezárásakor rendszeresen kapunk a diákoktól olyan visszajelzést, hogy bár eddig azt gondolták, jobb nem beszélni bizonyos témákról, mostantól mernek majd kérdezni – szülőtől, osztálytárstól, tanártól egyaránt.

Sok köztérre, sok iskolába kell még eljutnunk, hogy áttörést érhessünk el. Ebben segíthetsz most Te is.