EZER Gólem

Miért pont ezer? Mert a héber ezer szó jelentése: Segítség. Segítsen Ön is színházunknak, hogy ne csak túléljünk, hanem éljünk is; mert nemcsak a testünknek van szüksége táplálékra, hanem a lelkünknek is.

Kultúra
Bankkártyás adománygyűjtés

GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Bővebben

Összeg:
4.473.357 Ft 441 támogató közreműködésével
Adománygyűjtés indult: 2018.09.21.

Támogatom

EZER Gólem

Összeg:
4.473.357 Ft 441 támogató közreműködésével

  • Adománygyűjtés
  • Szervezet
  • Támogatások
  • Korábbi adománygyűjtések
  • Adománygyűjtés
  • Szervezet adatai
  • Támogatások
  • Korábbi adománygyűjtések

Gyűjtés célja

EZER GÓLEM

„Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. (…) Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. (…) Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.” (Szép Ernő)

Szép Ernő ötlete nyomán kérjük Önt is, legyen egy kicsit zsidó! Az se baj, ha már amúgy is az. A Gólem Színház Magyarország egyetlen zsidó színháza, bármit is jelentsen ez. És most Ön is tagja lehet közösségünknek! Ha már zsidó is kell, hogy legyen valaki (azonkívül, hogy ember), viseljük együtt a terheket!

Ezer Gólem – nem, ez nem egy titkos zsidó katonai szervezet elnevezése; hanem egy nagyon is nyilvános támogatói klubé. Egy évadon át Ön is a Gólem Színház társulati tagja lehet – ehhez nem kell mást tennie, mint egy éven át havi ezer forinttal támogatni munkánkat.

Miért pont ezer? Mert a héber ezer szó jelentése: Segítség. Segítsen Ön is színházunknak, hogy ne csak túléljünk, hanem éljünk is; mert nemcsak a testünknek van szüksége táplálékra, hanem a lelkünknek is. A kultúra, a művészet ugyanúgy elengedhetetlen része a mindennapjainknak, mint „a kenyér és a cirkusz”.

Ezerjen minket, hogy része lehessen színházunknak; adományozónkként klubeseményeink vendége lehet, hiszen aki kicsit kipróbálja, milyen zsidónak lenni, megérdemel bizonyos előjogokat.

Az Ezer Gólem Serege nem katonai szervezet, hanem fennmaradásunk záloga. Ha Önnek is fontos a munkánk, csatlakozzon! Segítsen, hogy ezer évig dolgozhassunk! Legyen Ön is egy kicsit zsidó!

Szervezet hivatalos neve:
GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

Honlap:
http://www.golemszinhaz.hu

Facebook oldal:
https://www.facebook.com/golemszinhaz/

Youtube oldal:
https://www.youtube.com/channel/UCCRAmq88ngMo1LYIY-8PcrQ

A szervezet e-mail címe:
[email protected]

A szervezet telefonszáma:
+36 207791216

A szervezet címe:
2721 Pilis, Újerdő út 5.

Tovább az adatlapra
2024-04-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2024-04-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2024-03-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2024-03-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2024-02-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2024-02-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2024-01-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2024-01-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-12-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-12-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-11-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-11-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-10-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-10-11
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-09-12
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-09-12
 

Sipos Tamás
2 000 Ft
2023-09-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-08-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-05-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-12
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-04-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-03-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-02-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2023-01-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2023-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-13
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-12-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-11-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-11-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-10-15
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-10-15
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-10-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-10-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-10-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-09-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-09-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-09-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-08-28
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-08-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-07-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-07-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-07-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-06-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-06-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-06-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-05-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-05-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-05-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-05-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-04-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-04-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-04-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-03-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-03-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-03-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-03-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-02-15
 

Csomós Rita
50 000 Ft
2022-02-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-02-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-02-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-02-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-01-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2022-01-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2022-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2022-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2022-01-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2022-01-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2022-01-03
 

Hégely Dávid
1 000 Ft
2021-12-15
 

Hégely Dávid
1 000 Ft
2021-12-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-12-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-12-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-12-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-12-11
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2021-11-13
 

Bánki Ágnes
1 000 Ft
2021-11-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-11-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-11-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-11-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2021-11-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-11-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-11-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-11-06
 

Prondvai Erika
2 000 Ft
Sok+szeretettel
2021-10-15
 

Anonymus
3 000 Ft
Hajrá! A jó ügyekért!
2021-10-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-10-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-10-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-10-11
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2021-10-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-10-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-10-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-10-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-10-10
 

GYORGYPAL Laszlo
5 000 Ft
jougyekert.hu
2021-10-10
 

Anonymus
500 Ft
Jóügyekért.hu
2021-10-09
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-10-09
 

Lehotzky Márta
10 000 Ft
2021-10-08
 

Anonymus
2 000 Ft
Gólem Színház, Székhelyi József "szék" támogatása
2021-10-07
 

Havas Ágnes
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-10-04
 

Kende Marcell
40 000 Ft
2021-10-01
 

Anonymus
30 000 Ft
2021-10-01
 

Parászka Boróka
10 000 Ft
2021-10-01
 

Salamon Itzhaki Sára
9 600 Ft
2021-10-01
 

Anonymus
50 000 Ft
2021-09-30
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-30
 

Erdelyi Daniel
7 500 Ft
Fehér Frakk
2021-09-30
 

Anonymus
1 500 Ft
2021-09-30
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-29
 

Medgyesi Ágota
10 000 Ft
2021-09-29
 

Bilau Kinga
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-28
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-28
 

Anonymus
6 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-28
 

Anonymus
20 000 Ft
Jóügyekért.hu Szabadkay Józsefre, a szatmári magyar színjátszás mártír-igazgatójára emlékezve, a magam és a Harag György Társulat nevében.
2021-09-28
 

Réka Sárközyné Farkasházi
10 000 Ft
2021-09-28
 

Lajta Beáta
5 000 Ft
2021-09-27
 

Kalász István
10 000 Ft
Jóügyekért.hu “Székhelyi”
2021-09-24
 

Oszkai Rita
10 000 Ft
2021-09-24
 

Anonymus
3 000 Ft
JóÜgyekért.hu
2021-09-23
 

Anonymus
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-22
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-22
 

Dr. Vajda Zsuzsa
5 000 Ft
2021-09-22
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-22
 

Anonymus
5 000 Ft
jougyekert.hu
2021-09-21
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-21
 

Fodor Sándor
5 000 Ft
Szia Andris!
2021-09-21
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-21
 

Lamberger Galina
10 000 Ft
2021-09-21
 

Szigeti Tamás
5 000 Ft
2021-09-21
 

Anonymus
10 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-20
 

Kajtár Bálint
10 000 Ft
Székhelyi József - színházi szék gyűjtés
2021-09-20
 

Gordon Gábor
5 000 Ft
2021-09-19
 

Anonymus
5 000 Ft
Jóügyekért.hu - Székhelyi József emlékére a nevét viselő székhez ❤️
2021-09-19
 

Tamás Sipos
4 000 Ft
2021-09-19
 

Tamás Sipos
4 000 Ft
2021-09-18
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-17
 

Anonymus
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-17
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-17
 

Németi Györgyné
10 000 Ft
Jóügyekért Székhelyi József szék
2021-09-17
 

Donát Tamás
1 000 Ft
2021-09-17
 

Anonymus
3 000 Ft
Jóügyekért.hu Szatmáry József emlékszékére
2021-09-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-17
 

Ungár Bence
10 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-17
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-16
 

Perczel Enikő
5 000 Ft
Bánfalvi Eszter Legyen széke Fricinek!
2021-09-16
 

Shalom Johanna
7 000 Ft
jougyekert.hu - Kitti és Klári széke
2021-09-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-16
 

Frankó Emília
5 000 Ft
2021-09-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-16
 

Kungl-Ömböli Jusztina
2 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-15
 

Ákos Wächter
10 000 Ft
2021-09-15
 

Franyó Anna
5 000 Ft
2021-09-15
 

Scsaurszki Scsaurszki
15 137 Ft
Laci, annyira szuper, amit a kultúráért teszel a Ráday utcában és azon túl. Óriási riszpekt!
2021-09-15
 

Madarasi Csilla
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-15
 

Anonymus
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-14
 

Baló Sára
5 000 Ft
2021-09-14
 

Bakos Béla
5 000 Ft
Jóügyekért.hu Fehér frakk előadás
2021-09-14
 

Bálint Éva
5 000 Ft
2021-09-14
 

Tussai Elisabeta
5 000 Ft
jougyekert.hu
2021-09-14
 

Hahn István
30 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Rodolfó
2021-09-14
 

Anonymus
20 000 Ft
jougyekert.hu
2021-09-14
 

Andrassew Dávid
5 000 Ft
<3
2021-09-14
 

Filotás Zita
10 000 Ft
2021-09-14
 

Bárdi Zsuzsanna
10 000 Ft
Jóügyekért.hu Polgár László székre
2021-09-14
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-14
 

Szemere Katalin
3 000 Ft
Polgár László az egyik legcsodálatosabb énekes volt, megérdemli, hogy minél több platformon emlékezzünk rá. A Gólem ügyét is rendkívül fontosnak tartom, és neked is drukkolok, Böröcz Laci! Hajrá!
2021-09-13
 

Himmler István
3 000 Ft
Jóügyekért.hu /Himmler András
2021-09-13
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-13
 

Gervai Judit
10 000 Ft
Jougyekert.hu Polgár László székére
2021-09-13
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-13
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-13
 

Virag Katalin
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-13
 

Havas Eva
12 000 Ft
Dr Dénes György Emlékére
2021-09-13
 

Konyor Sylvia
2 000 Ft
2021-09-13
 

Anonymus
3 000 Ft
Jó ügyekért.hu. Kitti és Klári
2021-09-13
 

Sós Judit
3 000 Ft
Salamon Sari története megerintett;) millio puszi neki
2021-09-13
 

Anonymus
12 000 Ft
Jóügyekért.hu (Egy szék elnevezése Szabadkay Józsefről, P.B. kezdeményezése alapján.)
2021-09-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-12
 

Anonymus
7 000 Ft
2021-09-12
 

Anonymus
3 000 Ft
2021-09-12
 

Anonymus
2 500 Ft
2021-09-11
 

Kricsár Kamill
10 000 Ft
2021-09-11
 

Lantai Dávid
5 000 Ft
Jóügyekért.hu Bánfalvi Eszter
2021-09-11
 

Mezei Vera
6 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Kápolnás Attila
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2021-09-11
 

Városi Zsolt
3 000 Ft
Hollósi Frigyes széke
2021-09-11
 

dr. Sáhó Barnabás
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-11
 

Molnár Kristóf
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-11
 

Cseh Vivien
5 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
30 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-11
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-09-11
 

Fekete Katalin
5 000 Ft
2021-09-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-09-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-09-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-09-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-09-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-09-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-09-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-09-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-09-10
 

Anonymus
20 000 Ft
Jóügyekért.hu
2021-09-10
 

Füzes Gábor
2 000 Ft
2021-09-09
 

Turcsán Zsolt
5 000 Ft
2021-09-09
 

Raschek Tibor
5 000 Ft
Jóügyekért.hu - Rodolfo
2021-09-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-09-07
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-16
 

Anonymus
20 000 Ft
2021-08-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-08-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-08-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-08-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-08-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-08-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-08-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-08-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-08-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-07-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-07-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-07-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-07-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-07-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-07-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-07-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-07-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-07-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-07-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-07-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-06-12
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-06-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-06-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-06-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-06-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-06-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-06-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-06-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-06-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-06-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-06-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-05-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-05-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-05-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-05-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-05-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2021-05-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-05-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-05-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-05-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-05-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-05-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-05-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-04-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-04-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-04-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-04-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-04-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2021-04-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-04-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-04-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-04-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-04-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-04-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-04-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-04-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-03-12
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-03-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-03-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-03-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-03-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-03-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2021-03-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-03-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-03-11
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-03-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-03-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-03-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-03-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-03-09
 

Horváth Gábor
2 000 Ft
Kitartást.
2021-03-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2021-02-24
 

Almos Veronika
1 000 Ft
2021-02-18
 

Nagy Magdolna
10 000 Ft
2021-02-18
 

Szabolcs Egri
1 000 Ft
2021-02-14
 

Bánki Ágnes
2 000 Ft
2021-02-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2021-02-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-02-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-02-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-02-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2021-02-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-02-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-02-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-02-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-02-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-02-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2021-01-23
 

dr. Unterberger Katalin Brigitta
12 000 Ft
2021-01-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2021-01-11
 

Takó András
1 000 Ft
2021-01-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2021-01-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2021-01-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2021-01-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2021-01-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2021-01-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2021-01-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2021-01-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2021-01-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2021-01-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-12-21
 

Hole Sandy
5 000 Ft
Gólemenza
2020-12-20
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-12-12
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-12-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-12-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-12-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-12-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-12-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-12-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-12-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-12-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-12-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-12-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-12-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-11-28
 

Csák Gergely
6 500 Ft
2020-11-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-11-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-11-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-11-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-11-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-11-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-11-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-11-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-11-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-11-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-11-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-11-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-10-28
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-20
 

Hole Andrea
5 000 Ft
2020-10-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-12
 

Ujlaki György
7 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Rudas Gabor
12 500 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-10-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-10-12
 

Takó András
1 000 Ft
2020-10-12
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-10-12
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-10-12
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-10-12
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-10-12
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-10-12
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-10-12
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-10-12
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-12
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-10-12
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-12
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-10-12
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-10-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-12
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-10-11
 

Paiss Andrea
5 000 Ft
2020-10-11
 

Anonymus
24 000 Ft
2020-10-11
 

Németh Miklós
2 500 Ft
2020-10-11
 

Lóth Balázs
10 000 Ft
2020-10-11
 

Anonymus
15 000 Ft
2020-10-11
 

Anonymus
10 000 Ft
Jóügyekért.hu (Adományozó: Zsófi)
2020-10-11
 

Dőri Zsolt
5 000 Ft
2020-10-11
 

Idan Hadad
13 000 Ft
Bajnoki címmel a Gólemért // Champion title for Golem
2020-10-10
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-10
 

Elek Imola
36 000 Ft
2020-10-09
 

Koncz János
12 000 Ft
2020-10-09
 

Kozma Zsofia
1 000 Ft
2020-10-09
 

Bujdosó Judit
1 000 Ft
Hajrá!
2020-10-09
 

Anonymus
5 000 Ft
Hajrá!
2020-10-09
 

Lübeck Jutka
10 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-08
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-08
 

Gordon Gordon
5 000 Ft
2020-10-08
 

Búvár Búvár
5 000 Ft
Hajrá Gólem!
2020-10-07
 

Anonymus
15 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-07
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-07
 

kálmán eszter
12 000 Ft
2020-10-07
 

Venyige Sándor
5 000 Ft
2020-10-06
 

Fülöp Judit
36 000 Ft
2020-10-06
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-10-06
 

Pál Balázs
100 000 Ft
2020-10-06
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-10-05
 

Gál Barnáné
5 000 Ft
2020-10-05
 

Anonymus
3 000 Ft
Sok sikert!
2020-10-04
 

Köves Istvánné
5 000 Ft
2020-10-04
 

Kápolnai Zita
3 000 Ft
2020-10-04
 

Anonymus
10 000 Ft
Adjukossze
2020-10-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Sok sikert!
2020-10-03
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-10-03
 

Halpert Judit
5 000 Ft
2020-10-03
 

Agnes Garancsi
3 000 Ft
2020-10-03
 

Dr Zsédely Istvánné
1 000 Ft
2020-10-03
 

Puskás Katalin
1 000 Ft
Sok sikert áldáskívánással!
2020-10-03
 

Csalagovits Ádám
5 000 Ft
2020-10-02
 

Turcsan Tibor
9 820 Ft
2020-10-02
 

Anonymus
3 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-10-02
 

Kovács Anna Dóra
3 000 Ft
2020-10-02
 

Pálszabó-Jurovits Júlia Júlia
2 000 Ft
2020-10-02
 

Schmidtné Vizi Zsuzsanna
5 000 Ft
Hajrá!
2020-10-02
 

Szalay Erika
2 000 Ft
2020-10-01
 

Horvath-Lindberg Judit
5 000 Ft
2020-10-01
 

Apter Kata
5 000 Ft
2020-10-01
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-10-01
 

Újvárosy Attila
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-01
 

Gábor Móni
1 000 Ft
2020-10-01
 

Csermák Zsuzsanna
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-01
 

Péter Füzes
3 000 Ft
2020-10-01
 

Csermák Zsuzsanna
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-10-01
 

Anonymus
5 000 Ft
jougyekert.hu
2020-09-30
 

Anonymus
40 000 Ft
2020-09-30
 

Lohonyai Katalin
5 000 Ft
2020-09-30
 

Lőrincz Adrienn
1 500 Ft
2020-09-30
 

Székely Patrícia
10 000 Ft
2020-09-29
 

Turcsán Zsolt
5 000 Ft
2020-09-29
 

Jacoby Márta
20 000 Ft
2020-09-29
 

Galambos Péter
50 000 Ft
2020-09-29
 

Baric Fruzsina
5 000 Ft
2020-09-29
 

Anonymus
20 000 Ft
2020-09-28
 

Anonymus
3 000 Ft
2020-09-28
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-27
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-27
 

Szlama Laszlo
10 000 Ft
Jó ügyekért Radnay csillának
2020-09-26
 

Paiss Andrea
2 000 Ft
Jougyekert.hu
2020-09-26
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-26
 

Sári István
12 000 Ft
jougyekert.hu
2020-09-26
 

Pittner Rebeka
5 000 Ft
2020-09-25
 

Horváth György
5 000 Ft
2020-09-25
 

Kulics Helen
3 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-25
 

Anonymus
1 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-25
 

Straub Tamas
1 000 Ft
2020-09-24
 

Szakály Roland
2 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-24
 

Anonymus
10 000 Ft
Hajra Gólem!
2020-09-24
 

Mihály Amichay Éva
10 000 Ft
2020-09-22
 

Anonymus
5 000 Ft
V.Éva adománya,aki 80 feletti korban van,amikor elmeséltem a gyűjtést azonnal felajánlott 5000 Ft-ot.
2020-09-20
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-20
 

Galambos Ádám
10 000 Ft
2020-09-20
 

Anonymus
25 000 Ft
2020-09-20
 

Katalini Sárközi
5 000 Ft
2020-09-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-18
 

Juhász Réka
5 000 Ft
2020-09-18
 

Besharat Touraj
100 000 Ft
2020-09-18
 

Szekely Gabor
30 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-18
 

S T
50 000 Ft
2020-09-18
 

Balogh T. Delinke
10 000 Ft
2020-09-18
 

Szabóné Márton Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-09-17
 

Kosztopulosz Szokratesz
30 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-17
 

Kiss Gergely
3 500 Ft
Hajrá!
2020-09-17
 

Fadida Ofer
100 000 Ft
2020-09-17
 

Egri Szabolcs
5 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-16
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-16
 

Németh Éva
2 000 Ft
2020-09-16
 

Aczel Laszlo
5 000 Ft
2020-09-15
 

Schőn Edina
50 000 Ft
2020-09-15
 

Major Anna
10 000 Ft
Hajrá:)
2020-09-15
 

ZALAI Judit
10 000 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-15
 

Anonymus
60 000 Ft
Sok sikert!
2020-09-15
 

Anonymus
60 000 Ft
Sok sikert!
2020-09-15
 

Haddad Noa
5 000 Ft
2020-09-15
 

Haddad Amir
10 000 Ft
Bajnoki címmel a Gólemért
2020-09-15
 

Hole Viktor
10 000 Ft
Bajnoki címmel a Gólemért // Champion title for Golem
2020-09-14
 

Anonymus
100 000 Ft
2020-09-14
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajrá!!
2020-09-14
 

Zoltán Kovács
5 000 Ft
Barbi ha tudok segíteni bármiben kérlek szólj.
2020-09-14
 

Szalay Erika
50 000 Ft
minden támogatást megérdemel a Gólem színház és csapata :-)
2020-09-14
 

Dávid Alíz
10 000 Ft
2020-09-14
 

Illés Tamás
7 500 Ft
Jóügyekért.hu
2020-09-14
 

Anonymus
50 000 Ft
2020-09-14
 

Anonymus
36 000 Ft
2020-09-13
 

Ladanyi Balazs
20 000 Ft
2020-09-13
 

Várnai Eszter
5 000 Ft
2020-09-12
 

Berényi Péter
10 000 Ft
Yalla Chabibi
2020-09-12
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-12
 

András Selmeczi
5 000 Ft
2020-09-12
 

Anonymus
5 000 Ft
HAJRÁÁÁ ANDRIS! HAJRÁ GÓLEM!
2020-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-11
 

Laun László
10 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Jóügyekért.hu Legényes :D <3
2020-09-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-09-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-09-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-09-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-09-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-09-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-09-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-09-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-09-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-09-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-09-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-09-11
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-09-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-09-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-09-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-09-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-09-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-09-10
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-09-10
 

Anonymus
10 000 Ft
2020-09-10
 

Székely Imola
30 000 Ft
2020-09-10
 

Anonymus
30 000 Ft
2020-09-10
 

Auer Viktor
1 000 Ft
Csak így tovább, Borgi :)
2020-09-08
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-12
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-08-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-08-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-08-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-08-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-08-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-08-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-08-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-08-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-08-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-08-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-08-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-08-11
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-08-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-08-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-08-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-08-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-08-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-07-13
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-12
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-07-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-07-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-07-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-07-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-07-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-07-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-07-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-07-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-07-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-07-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-07-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-07-11
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-07-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-07-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-07-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-07-11
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-07-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-07-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-06-18
 

Gerő Judit
1 000 Ft
2020-06-16
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
2020-06-13
 

Szabó Károly
20 000 Ft
2020-06-12
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-06-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-06-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-06-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-06-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-06-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-06-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-06-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-06-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-06-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-06-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-06-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-06-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-06-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-06-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-06-11
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-06-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-06-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-06-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-06-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-05-15
 

Zalavölgyiné Tóth Mária
1 000 Ft
Tisztelt Szervezők! A férjem címére jött eddig a hírlevelük. Ő 2017-ben elhunyt, ezért kérem Önöket, hogy a továbbiakban csak az én e-mail címemre küldjék az üzeneteket. Köszönettel: Zalavölgyiné Tóth Mária
2020-05-14
 

Zsuzsanna Kovács
10 000 Ft
2020-05-14
 

Sári István
12 000 Ft
2020-05-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-05-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-05-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-05-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-05-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-05-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-05-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-05-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-05-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-05-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-05-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-05-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-05-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-05-11
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-05-11
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-05-11
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-05-11
 

Karcsai Dávid
1 000 Ft
2020-05-11
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-05-08
 

Egri Szabocls
15 000 Ft
2020-05-05
 

Mihály Hódos
14 800 Ft
A Simpe visszautalta a jegyeim árát, kérem fogadják el tőlem. A közeli viszontlátás reményével, Hódos Mihály
2020-04-27
 

Anonymus
2 000 Ft
2020-04-26
 

Karcsai Dávid
1 000 Ft
2020-04-20
 

Kolozsvári Viktória
2 000 Ft
2020-04-17
 

Fritz Zsuzsanna
5 000 Ft
2020-04-14
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-04-14
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-04-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-04-14
 

Takó András
1 000 Ft
2020-04-14
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-04-14
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-04-14
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-04-14
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-04-14
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-04-14
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-04-14
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-04-14
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-04-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-04-14
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-04-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-04-14
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-04-14
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-04-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Ezt a mai Karanténmagazin miatt küldöm. Nagyon jó volt!
2020-04-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-04-03
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-03-25
 

Dohi Gabriella
1 000 Ft
2020-03-23
 

Mihály Amichay Éva
12 000 Ft
2020-03-20
 

Anonymus
5 000 Ft
2020-03-20
 

Czimbalmos Merci
12 000 Ft
2020-03-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-03-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-03-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-03-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-03-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-03-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-03-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-03-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-03-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-03-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-03-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-03-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-03-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-03-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-02-12
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-02-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-02-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-02-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-02-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-02-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-02-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-02-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2020-02-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-02-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-02-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-02-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-02-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-02-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-02-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-02-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2020-01-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2020-01-11
 

Lux Iván
1 000 Ft
2020-01-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2020-01-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2020-01-11
 

Takó András
1 000 Ft
2020-01-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2020-01-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2020-01-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2020-01-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2020-01-11
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2020-01-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2020-01-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2020-01-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2020-01-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2020-01-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2020-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-01-11
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2020-01-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2020-01-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-12-18
 

Rádi Tibor
1 000 Ft
2019-12-12
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-12-12
 

Lux Iván
1 000 Ft
2019-12-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-12-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-12-12
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2019-12-12
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-12-12
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-12-12
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-12-12
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2019-12-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-12-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-12-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-12-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-12-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-12-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-12-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-12-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-12-05
 

Takó András
1 000 Ft
2019-11-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Havi utalás bankkártyával
2019-11-13
 

Lux Iván
1 000 Ft
2019-11-12
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2019-11-12
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2019-11-12
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-11-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-11-12
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-11-12
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-11-12
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-11-12
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-11-12
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-11-12
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-11-12
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-11-12
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-11-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-11-12
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-11-12
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-11-12
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-11-10
 

Bánhegyi Péter
5 000 Ft
2019-11-08
 

Fischer Judit
5 000 Ft
2019-10-27
 

Kerekes Sándor
2 000 Ft
2019-10-14
 

Zsuzsa Ruzsbatzky
5 000 Ft
2019-10-11
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2019-10-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-10-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-10-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-10-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-10-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-10-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-10-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-10-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-10-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-10-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-10-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-10-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-10-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-09-24
 

Kulcsár Iván
1 000 Ft
2019-09-23
 

Szalay Erika
12 000 Ft
2019-09-23
 

Antal Agi
12 000 Ft
2019-09-14
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-09-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-09-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-09-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-09-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-09-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-09-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-09-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-09-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-09-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-09-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-09-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-09-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-09-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-08-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-08-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-08-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-08-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-08-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-08-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-08-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-08-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-08-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-08-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-08-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-08-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-08-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-08-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-07-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-07-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-07-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-07-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-07-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-07-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-07-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-07-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-07-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-07-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-07-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-07-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-07-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-07-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-06-29
 

Sári István
12 000 Ft
2019-06-21
 

Fischer Judit
12 000 Ft
2019-06-14
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-06-14
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-06-14
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-06-14
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-06-14
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-06-14
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-06-14
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-06-14
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-06-14
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-06-14
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-06-14
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-06-14
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-06-14
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-06-14
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-06-14
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-05-11
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-05-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-05-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
Ezer gólem
2019-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-05-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-05-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-05-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-05-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-05-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-05-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-05-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-05-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-05-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-05-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-05-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-05-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-05-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-04-15
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
Évek óta nagy élvezettel látogatjuk a Golem színház produkcióit. Szívügyünk hogy még sokáig látogathassuk ezeket a zsidós és folyton változó humorosan komoly előadásokat. Köszönjük!
2019-04-13
 

Anonymus
12 000 Ft
2019-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Ma kaptam meg a 12-i ebédre a meghívást. Szívesen mennék, ha előbb értesülnék az időponttól.
2019-04-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-04-11
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-04-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
Ezer gólem
2019-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-04-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-04-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-04-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-04-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-04-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-04-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-04-11
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2019-04-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-04-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-04-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-04-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-04-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-04-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-04-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-04-06
 

Baranyai Istvánné
12 000 Ft
2019-04-02
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-03-30
 

Csanády László
2 000 Ft
2019-03-15
 

Simon Zsófia Eszter
2 000 Ft
2019-03-13
 

Zombori Andrea
5 000 Ft
2019-03-11
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
Ezer gólem
2019-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-03-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-03-11
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-03-11
 

Barna Judit
1 000 Ft
2019-03-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-03-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-03-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-03-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-03-11
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2019-03-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-03-11
 

Nemesné Singer Edina
1 000 Ft
Hajrá, Gólem!
2019-03-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-03-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-03-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-03-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-03-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-03-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-03-01
 

Dr. Farkas József
10 000 Ft
2019-02-28
 

Sári István
12 000 Ft
2019-02-25
 

Izsák Andrea
1 000 Ft
Ezer gólem
2019-02-19
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-02-11
 

Tóth Katalin
12 000 Ft
Ezerennyit adnék, ha lenne rá forrásom (és ha lesz, adok is)! Köszönjük az élményeket és kívánunk Önöknek is legalább annyi örömet, amennyit nekünk okoznak!
2019-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-02-11
 

Barna Judit
1 000 Ft
2019-02-11
 

Dr Domán Istvánné
1 000 Ft
2019-02-11
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2019-02-11
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-02-11
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-02-11
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-02-11
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2019-02-11
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-02-11
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-02-11
 

Nemesné Singer Edina
1 000 Ft
Hajrá, Gólem!
2019-02-11
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-02-11
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-02-11
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-02-11
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-02-11
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-02-04
 

Anonymus
5 000 Ft
Köszönettel
2019-01-24
 

Zombori Andrea
5 000 Ft
2019-01-22
 

Anonymus
12 000 Ft
2019-01-17
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-01-17
 

Barna Judit
1 000 Ft
2019-01-14
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2019-01-14
 

Anonymus
1 000 Ft
2019-01-14
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2019-01-14
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2019-01-14
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2019-01-14
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2019-01-14
 

Nemesné Singer Edina
1 000 Ft
Hajrá, Gólem!
2019-01-14
 

szántó péter
1 000 Ft
2019-01-14
 

Sebes János
1 000 Ft
2019-01-14
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2019-01-14
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2019-01-14
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2019-01-14
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2019-01-14
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2019-01-10
 

Dr Domán Istvánné
1 000 Ft
2019-01-09
 

Deutsch Gergő
12 000 Ft
Anyám és Apám nevében...
2019-01-09
 

Anonymus
5 000 Ft
2019-01-08
 

Tóth Fruzsina
1 000 Ft
Hajrá Gólem! Szuperek vagytok!
2018-12-22
 

Cserkúti Zoltán
5 000 Ft
2018-12-22
 

Horváth Attila
1 000 Ft
Ez a legkevesebb, amit egy értéket, jelentős értéket teremtő társulatért megtehetek. Én köszönöm a lehetőséget
2018-12-16
 

ruzsbatzky Zsuzsa
5 000 Ft
2018-12-12
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2018-12-12
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2018-12-12
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2018-12-12
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2018-12-12
 

Nemesné Singer Edina
1 000 Ft
Hajrá, Gólem!
2018-12-12
 

szántó péter
1 000 Ft
2018-12-12
 

Sebes János
1 000 Ft
2018-12-12
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2018-12-12
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2018-12-12
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2018-12-12
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2018-12-12
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2018-12-10
 

Anonymus
1 000 Ft
2018-11-27
 

Marosi Eszter
1 000 Ft
hivatásos rahongóként, ez kötelezettség :-)
2018-11-22
 

Füzes Gábor
1 000 Ft
Barbi és Andris Kedvesek, magam (is) a csőd szélén vagyok mint kisnyugdíjas, de most (még) megengedhetek egy minimum-támogatást nektek. Jövőre, ha tudom már mit-hol-mennyiért meglátom, hogy tudom ugyanezt állandóvá tenni. Csak fel a fejjel - amíg van! GáborBá'
2018-11-21
 

Mihály Amichay Eva
12 000 Ft
Nekem nincs keresztnevem csak privát nevem - ez egy zsidó színház?
2018-11-17
 

Halàsz Bàlint
1 000 Ft
2018-11-17
 

Schreiber Eszter
1 000 Ft
2018-11-16
 

Weinberger Eszter
12 000 Ft
2018-11-16
 

Újvárosy Attila
2 000 Ft
TÖBB HAJNALT!!!
2018-11-16
 

Anonymus
5 000 Ft
2018-11-16
 

Sipos Tamás
1 000 Ft
2018-11-16
 

Anonymus
12 000 Ft
2018-11-16
 

Bodnár Péter
1 000 Ft
2018-11-15
 

Nemesné Singer Edina
1 000 Ft
Hajrá, Gólem!
2018-11-15
 

Anonymus
5 000 Ft
2018-11-15
 

Szabó Erzsébet
12 000 Ft
2018-11-15
 

Tari Zoltán
1 000 Ft
2018-11-15
 

Anonymus
12 000 Ft
Ha átküldenéd a bankszámla számot, akkor felszerelnék egy havi rendszeres banki átutalást.
2018-11-15
 

horváth sára
2 000 Ft
2018-11-15
 

szántó péter
1 000 Ft
2018-11-15
 

Siegfried-Tompson Erika
12 000 Ft
2018-11-15
 

Mészáros Ákos
12 000 Ft
2018-11-15
 

Anonymus
12 000 Ft
2018-11-13
 

Sebes János
1 000 Ft
2018-11-13
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2018-11-13
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2018-11-13
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2018-11-13
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2018-11-13
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2018-11-11
 

Békés István
24 000 Ft
2018-10-31
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2018-10-31
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
2018-10-30
 

Anonymus
12 000 Ft
2018-10-30
 

Anonymus
2 000 Ft
Hajra
2018-10-28
 

Sebes János
1 000 Ft
2018-10-15
 

Anonymus
12 000 Ft
2018-10-12
 

Hole Sandra
1 000 Ft
Sok sikert!
2018-10-12
 

Nádor Lili
1 000 Ft
2018-10-02
 

Hordósi Judit
1 000 Ft
2018-09-28
 

sermer laszlo
1 000 Ft
Hajrá Golem!
2018-09-24
 

Anonymus
1 000 Ft
Flow(er) ;) <3
Kultúra
Egyszázalékos
adománygyűjtés

Sokfélék vagyunk!

GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

A Gólem Színház szerint "Sokfélék vagyunk", és ez jó! Ha Te is hiszel a sokszínűségben, az együttélésben, a toleranciában és a másik tiszteletében, akkor 1%--ban te is Gólem vagy!


Lezárult:
2018-05-30.
Adószám:
Érdekel
Kultúra
Egyszázalékos
adománygyűjtés

Sokfélék vagyunk!

GÓLEM SZÍNHÁZ KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

A Gólem Színház szerint "Sokfélék vagyunk", és ez jó! Ha Te is hiszel a sokszínűségben, az együttélésben, a toleranciában és a másik tiszteletében, akkor 1%--ban te is Gólem vagy!


Lezárult:
2019-05-21.
Adószám:
Érdekel