Szervezetek
JÁTSSZ Egyesület
Adószám: 18699911-1-42
A 2010-es év nagy változást hozott az egyesület életében, a korábbi természetőr tagok mellé több fiatal is csatlakozott. Ez magával hozta az átalakulást, az egyesület új arculatot kapott: a korábbi célok, értékek mellett fontossá vált számunkra az aktív közösségi élet szervezés, ezen belül is a társasjátékozás közösségformáló erejének népszerűsítése, és természetjáráson keresztül a természet szeretetére ösztönzés. Természetesen az alapító tagok továbbra is aktívan védik polgári...
ÉrdekelCsillag-műhely Közösségfejlesztő Egyesület
Adószám: 18263075-1-43
Erősíteni szeretnénk az itt élők csillagtelepi kötődését, identitásuk megteremtését, önazonosságuk fejlesztését, állampolgári tudatukat és ismereteiket. Segítséget kívánunk nyújtani a megváltozott társadalom diktálta készségek és képességek fejlesztéséhez.
ÉrdekelHozzájárulni a társadalmi környezettudatosság kialakításához, a társadalmi, környezeti felelősség tudatának erősítéséhez, ezen keresztül az élet minőségének javításához. A fenti célok elérése érdekében az alapítvány ismeretterjesztő és tudományos programokat, rendezvényeket szervez, nyomtatott és elektronikus kiadványokat szerkeszt, kutatásokat támogat a környezetvédelmi, szociális, kulturális és kisebbségeket érintő területeken. Az alapítvány a kitűzött feladatok megvalósításának...
ÉrdekelA GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány
Adószám: 18046492-1-41
Az alapítvány budapesti székhellyel elõ kívánja segíteni, hogy a szovjet hatóságok által elhurcolt és kényszermunka táborokban (GULAG) elpusztult sok tízezer magyar fiatalnak méltó emléket állítsanak. A kegyeleti megemlékezés szervezése az elsõdleges feladatunk, valamint az emlékmû folyamatos állaggondozása, környezetének karbantartása, fejlesztése.
ÉrdekelBudapesti Városvédő Egyesület
Adószám: 19729224-1-43
Az Egyesület – céljai megvalósítása érdekében – a következő feladatokat végzi:...
ÉrdekelA magyarországi és tágabb értelemben az európai afrikai diaszpóra egyesítése
Az afrikai kultúra, mûvészetek és hagyományok ápolása
Nemzetközi projektekben való részvétel, ilyenek kezdeményezése
Egy Afrikai Kulturális és Közösségi Központ létesítése
Humana Egyesület
Adószám: 18028506-1-43
A Humana Egyesület tevékenységein keresztül az alábbi célokért küzd: emberi jogi ismeretterjesztés fiataloknak, fiatalosan, közérthetően, a pro és kontra véleményeket is megismerve; a társadalmi különbségekbõl fakadó konfliktusok enyhítése; a közösségi felelõsségvállalás erõsítése; a fiatalok kritikai attitűdjének erősítése, valamint a szemléletformálás és kulturális értékteremtés elősegítése.
ÉrdekelAz egyesületünk a bármely okból kisebbséghez tartozók (vallási, nemzetiség, szexuális identitás, egészségi, családi állapot, anyagi helyzet, a többségitől eltérő, a mai trendektől eltérő gondolkodásmód stb.) önelfogadásának erősítése érdekében jött létre. Célunk az életmódjuk, gondolkodásuk megismertetése a társadalom szélesebb körével, ezáltal a tévhitek gyakoriságának csökkentése, a gyűlölet visszaszorítása, egyenlőtlenségek csökkentése és megszüntetése, illetve a faji, nemi,...
ÉrdekelPro Hungaris Kulturális Értékközvetítő Alapítvány
Adószám: 18045989-1-41
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztõk Egyesülése által alapított, 1993-ban bejegyzett PRO HUNGARIS Alapítvány küldetése a közösségi könyvtárak támogatása kiadványokkal és egyéb eszközökkel, a kulturális együttmûködés elõmozdítása, az olvasás megszerettetése az anyanyelv, a magyar kultúra, az önazonosság megõrzéséért és fejlõdéséért, az erkölcsiség, a szolidaritás és a kulturális kapcsolatok erõsítése érdekében.
Mindezt tesszük a határon túl élõ magyar közösségek, a hazai...
Civilek a Palotanegyedért Egyesület
Adószám: 18196607-1-42
A Civilek a Palotanegyedért Egyesület Belsõ-Józsefváros felvirágoztatása, kulturális örökségének megóvása és ismertté tétele, a Palotanegyed kulturális és szórakoztató szolgáltatásainak továbbfejlesztése és a negyedbeli lokálpatriotizmus erõsítése céljából létrejött közhasznú társadalmi szervezet.
ÉrdekelTIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület
Adószám: 18253014-2-41
Az egyetemes és a magyar (osztrák-magyar) kereskedelmi- és
haditengerészet, hajózás, hajóépítés és hajósképzés történetének kutatása, népszerûsítése, a
nemzet kollektív történettudatába való beemelése, az ezekkel összefüggõ tudományos kutató-,
ismeretterjesztõ-, hobbi- és hagyományõrzõ tevékenység folytatása. Az elõzõekkel összefüggõ
tárgyi emlékek és relikviák felkutatása, rendszerezése, megõrzése és bemutatása, a felsorolt
témákban írott szakirodalom...
Tevan Alapítvány
Adószám: 18188806-1-42
- A Tevan névhez köthetõ mûvészeti és kulturális értékek megismertetése.
- A kulturális és informálódási képességek, készségek és lehetõségek fejlesztése. Az Alapítvány különös hangsúlyt fektet a kulturális javakhoz neheze(bbe)n hozzájutó emberek, csoportok segítésére ezen javak megismerésében.
Művészeti Tárló Közhasznú Egyesület
Adószám: 18242801-1-42
- A képzõmûvészet, az iparmûvészet és népmûvészet hagyományainak és eredményeinek feltárása, ápolása,e mûvészeti ágazatokban alkotó mûvészek közös bemutatása a nagyközönségnek,
-a képzõmûvészet, iparmûvészet közös bemutatásával kulturális, ismeretterjesztõ tevékenység folytatása kiemelten az ifjuság körében,
-a képzõmûvészet, iparmûvészet és népmûvészet területén alkotók eredményeinek minél szélesebb körben való bemutatása a nagyközönség izlésének,kultúra iránti...
Az Alapítvány célja a Kárpát-medence
népeinek közös kulturális és tudományos életének elõmozdítása, az itt
élõk identitástudatának fejlesztése, a régióban élõ vállalkozók
határokon átnyúló tevékenységeinek segítése, továbbá az Alapítvány a
Budapest XVI. kerületében élõk polgári hagyományainak fejlesztését, az
itt élõ fiatalok polgárosodásának útját kívánja elõmozdítani, illetve
támogatni kívánja a polgárok kulturális és sport igényeinek
Tevékenységi teret biztosítunk azoknak, akik tenni szeretnének lakóhelyük otthonosabbá tételére. Az összefogás, az egyesített tudás erejével megsokszorozni a jobbító szándékot, és tettekre váltani. Ezzel szeretnénk otthonunkat szebbé, élhetõbbé, az itt élõk életét színesebbé, biztonságosabbá tenni.
ÉrdekelA hazai iparmûvészek, képzõmûvészek és kézmûvesek tevékenységének és mûködésének elõsegítése, szakmai kapcsolatának ápolása, érdekeik védelme és tevékenységük elõmozdítása. Elsõsorban az alkotómûvészek és kézmûvesek számára kíván nyilvános megjelenést biztosítani, oly módon, hogy az általuk létrehozott alkotások számára kiállításokat szervez, és így azokat a közönséghez eljuttatja. Ennek megfelelõen az egyesület kulturális tevékenységet, valamint a tagok számára szakmai,...
ÉrdekelKulturális tevékenység: felnõtt néptánc oktatás, népi kézmûvesség foglalkozások szervezése, lebonyolítása, kerületi rendezvényeken, fesztiválokon közremûködés, a kerületi civil szervezetekkel, mûvészeti csoportokkal való szoros együttmûködés
ÉrdekelA Tûzraktér Független Kulturális Központ 2005. jún. 23-án nyitott Tûzraktár néven, a Tûzoltó u. 54-56 szám alatti tízezer négyzetméteres gyárépület területén.
A nemzetközi foglalt házak hangulatát felidézõ mûvészeti központ és közösségi tér két éven át mûködött a tavaszi-nyári szezonokban. A Tûzraktér szellemi törekvése telente kihelyezett fesztiválok formájában jelent meg.
2008-ban a Terézvárosban, a Hegedû u.3-ban ugyanaz a koncepció:befogadó helyet teremtünk minden...
A Boulevard és Brezsnyev Közép Európai Kortárs Társadalommûvészetet Támogató Közhasznú Alapítvány azért jött létre, hogy felkutassa, segítse a fiatal, pályakezdõ mûvészeket és folyamatos megjelenést biztosítson számukra kiállítások megszervezésével, internetes portál üzemeltetésével. Fontosnak tartjuk új mûvészeti ágak, társadalom-mûvészeti megnyilatkozások felkutatását és felkarolását, bemutatását. Dokumentáljuk és katalogizáljuk az alapítvánnyal kapcsolatba került mûvészek alkotásait,...
ÉrdekelNet-média Alapítvány
Adószám: 18129982-1-41
Az alapítvány kizárólag önkéntes segítők munkájával gyarapszik! Online rádió (sérültek, szociális- és kulturális műsorok): www.hobbyradio.hu - akadálymentes honlapok és szoftverek készítése, az érintettek számára ingyenes alkalmazások készítése.
ÉrdekelT-ART Alapítvány
Adószám: 19635600-1-41
Kortárs magyar képzõmûvészeti gyûjtemény létrehozása a mûvészek felajánlásai alapján.Kiállítások, tárlatvezetések, mûvész-közönség találkozók szervezése. Mûvészeti albumok kiadásának támogatása.
ÉrdekelEgyesült Magyar Ifjúság
Adószám: 18253148-1-43
Elõadások, táborok, koncertek szervezése, határokon átívelõ kapcsolatok és közös programok megvalósítása Kárpát-medence szerte és azon túl.
ÉrdekelWysocki Légió Hagyományőrző Egyesület
Adószám: 18126453-1-41
A lengyel és a magyar nemzet több mint ezeréves barátságának és katonai hagyományainak őrzése korhű egyenruhákban és felszerelésekkel, a fiatalok figyelmét is felkeltő, látványos előadásmódban igyekszünk népszerűsíteni határainkon innen és túl.
ÉrdekelMagyar Egyházzenei Társaság
Adószám: 18036620-1-42
hangversenyeket, templomi bemutatókat és zenés istentiszteleteket
új egyházzenei mûvek
elméleti és gyakorlati kérdéseket tárgyaló negyedéves folyóirat
kiadványok
Balkán Hangja Kulturális Egyesület
Adószám: 18249475-1-42
A balkáni nemzetiségek történelmének, kulturális örökségének, mûvészetének, néptáncának, népdalainak és népzenéinek megismerése és megismertetése, ezzel bõvítve a Magyarországon ismert kultúrák palettáját.
A fenti cél megvalósítása érdekében az Egyesület az alábbi tevékenységeket fejti ki:
1. Balkán Hangja rendezvénysorozat megrendezése, anyagi költségeinek biztosítása, kulturális szolgáltatások nyújtása
2. Interetnikus, multikulturális rendezvények szervezése,...
Magyar Reneszánsz Alapítvány az Épített Környezetért
Adószám: 18260687-1-43
Az épített környezet megóvása és fejlesztése - beleértve a műemlékvédelmet is -, a veszélyben lévõ ingatlanok felújításához történõ segítségnyújtással. Magyarország gazdasági és társadalmi regenerációjához való hozzájárulás az épített környezeten keresztül, beruházásokkal, továbbképzésekkel és más eszközökkel.
ÉrdekelSzervezetünk célja a kortárs táncélet fejlesztése, a fiatal táncosok felkarolása, különbözõ tánctörténeti és jelenkori táncmûvészeti kutatások ösztönzése. A szervezet specifikuma a jelelõ színházért végzett tevékenysége, siketek és süket-némák rehabilitációjának támogatása workshopokkal, illetve foglalkoztatásukkal egyaránt.
ÉrdekelMonostor Családegyesület
Adószám: 18234543-1-43
Tevékenységünk kizárólag a szigetmonostori kiemelt mûemlék védettségû barokk plébániaépület szakszerû felújítására és az épületben kialakított családközösségi szálláshely karitatív mûködtetésére szorítkozik.
Évente egy alkalommal szervezetünk által megrendezésre kerül a \"Családünnep\", ami minifesztiválként kulturális misszió és közösségteremtõ kezdeményezés.
JAZZART Közcélú Alapítvány
Adószám: 18134209-2-41
A JazzArt Közcélú Alapítvány célja elsősorban a Budapest Jazz Club működtetése, a hazai jazz támogatása, nemzetközi jazzprodukciók létrehozása, tehetséggondozás, együttműködés más művészeti szervezetekkel.
Érdekel